Az 1999 nyarán örökre eltávozott Szakály Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság alelnöke soha nem töltött be egyetemi állást, mégis önmagukat tanítványainak tartó szakemberek sokasága állta körül sírját. Kevés magyarázatul, hogy főtitkára volt a Magyar Történelmi Társulatnak, hogy szerkesztette a Történelmi Szemlét, hogy a tudomány szervezésére hivatott több bizottságban is dolgozott. Mert mindennek hátterében az az egész életvitelét meghatározó szemlélet állt, hogy tudományt művelni is a legjobb értelemben vett bandában jó, s hogy egymásra figyelve, egymást értően olvasva, egymással beszélgetve többre jutunk, mintha hűvösen elzárkózunk. Az adatok és meglátás cseréjét egyaránt lehetővé tevő hangoltság meghonosítását különösen fontosnak tartotta a történelmünk régebbi korszakaival foglalkozó közösségekben, mert meggyőződése volt, hogy csak ily módon lehet biztosítani, hogy utánunk is jöjjenek a forrásokat érzékenyen megszólaltatni tudó szakemberek.

Nehéz elfogadni, hogy éppen ő ment el ilyen korán. Itt maradt közöttünk azonban ez a szorosabban vett tanítványai között oly erőteljesen rögzült szemléleti hagyaték, s itt maradtak persze a nagy munkák. A koraújkori Magyarország életéről oly sok újat közlő alapvető tanulmányok és monográfiák, a parasztvármegyéről, a hódoltsági kettős adóztatásról, a mohácsi csatáról és a mezőváros és reformáció viszonyáról írott alapmonográfiák, s a Magyarok Európában sorozat megfelelő kötete, amely oly sok történelmünk iránt érdeklődő ember könyvespolcára felkerült. A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság azt az alelnökét is gyászolja Szakály Ferencben, aki nem csupán belátta történészek, művelődés- és irodalomtörténészek együttműködésének fontosságát, hanem mindennapi tevékenységével, gyakorlatias ötleteivel és javaslataival rendkívül sokat tett megvalósulása érdekében.

Balázs Mihály