George Frederyck Cushing (1923-1996)
(Sheringham, 1923. február 17. - Sydenham, 1996. április 12.)
George Frederyck Cusing, a londoni egyetem emeritus professzora, s egyben a magyar nyelv és irodalom elsÅ‘ professzora angol nyelvterületen, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság tiszteleti tagja hosszas betegség után, 1996. április 12-én elhunyt egy Londonhoz közel esÅ‘ kisváros, Sydenham kórházában.
Cushing professzor halálával súlyos veszteség érte a diszciplÃnát; a magyar irodalom avatott szakértÅ‘je és termékeny fordÃtója volt. Munkássága a magyar nyelvtudomány és a finnugor folklór területére is kiterjedt.
1923. február 17-én született egy tengerparti kisvárosban, a norfolk grófságbeli Sheringhamben. A nagyhÃrű Manchester Grammar Schoolban kitüntetéssel végezte középiskolai tanulmányait és 1942-ben ösztöndÃjjal került a Cambridge-i Egyetem Emmanuel College-ába, ahol klasszika-filológiát hallgatott. A háború alatt behÃvták katonának, és Special Operation Executive keretében nyelveket tanult, többek között itt ismerkedett meg a magyar nyelvvel is. A magyar irodalomból az elsÅ‘ ÃzelÃtÅ‘t Földes Jolán regényének (A halászó macska utcája, 1936) angol fordÃtása nyújtotta; még középiskolás korában keltette fel figyelmét az Angliában is népszerű regény szülÅ‘városa egyik könyvkereskedésének kirakatában.
Cambridge-i tanulmányait csak a háború után fejezte be 1947-ben, és mivel érdeklÅ‘dése egyre inkább a magyar irodalom felé fordult, doktoranduszként a londoni egyetem Szláv- és Kelet-Európai Intézetébe iratkozott be, ahol magyar nyelvet és irodalmat is oktattak 1937 óta. Tanárai közé tartozott a történész Iványi-Grünwald Béla (1902-1965) és a nyelvész Ullmann István (1914-1976), a romanisztika késÅ‘bbi oxfordi szaktekintélye. Tanulmányait az Eötvös Collegiumban folytatta Pais DezsÅ‘ és Horváth János irányÃtása mellett. Irodalomszemléletét Horváth János döntÅ‘en befolyásolta. Kutatásait nem fejezhette be a hidegháborús hisztéria következtében, mint "imperialista ügynököt" kiutasÃtották az országból, még tudományos jegyzeteit is elkobozták a kommunista hatóságok, Londonban mindent elölrÅ‘l kellett kezdenie. Disszertációját (Széchenyi, Kossuth and national classicism in Hungarian literature), melyben a nemzeti klasszicizmus kialakulásának körülményeit vizsgálta, 1952-ben védte meg. Ez a disszertáció volt a negyedik hungarológiai értekezés, mely angol egyetemen készült. (Az elsÅ‘t, a magyar és skót népballadák komparatisztikai vizsgálatát 1927-ben védte meg Egger Mária, akinek további munkásságáról nincsen adatunk.)
1953-ban kinevezték rendes tanárnak (lecturer), s ezzel Cushing lett a magyar nyelv és irodalom elsÅ‘ angol egyetemi elÅ‘adója nemcsak a londoni egyetemen, de egész Angliában. Az egyetemi magyaroktatás helyzete marginális jelentÅ‘ségű volt Angliában mindaddig, amÃg az 1956-os forradalom minden Magyarországra vonatkozó ismeretet az érdeklÅ‘dés homlokterébe nem állÃtott. Angliába mintegy ötszáz egyetemi hallgató érkezett, ezek elhelyezésérÅ‘l az Angliai Egyetemek Rektori Tanácsa egy testületének ad hoc albizottsága gondoskodott. Mivel a menekült diákok nagy része sem angolul nem tudott, sem tanulmányait igazoló indexszel nem rendelkezett, ezért Dr. Cushingot bÃzták meg a felvételi vizsgát megelozÅ‘ szűrÅ‘vizsgálatok lebonyolÃtásával. Cushing alapos ismeretei a magyar egyetemi viszonyokról rendkÃvül hasznosnak bizonyultak; évekig intézte a diákok ügyes-bajos dolgait.
Élete hátralévÅ‘ részét szorgalmas munkával töltötte: tanÃtott, fordÃtott, elÅ‘adásokat tartott. Egyetlen egyszer távozott az IntézetbÅ‘l hosszabb tanulmányi szabadságra 1983-ban, mikor is e sorok Ãrója helyettesÃtette. 1967-ben kinevezték docensnek és 55 éves korában, 1978-ban professzornak. Székfoglalóját 1979. december 11-én tartotta Móricz Zsigmondról. Az 1979/1980-as tanévben o látta el az Intézet ügyvezetÅ‘ igazgatói teendÅ‘it. 1986-ban nyugalomba vonult, és hamarosan megkapta az emeritus professzori cÃmet. Ez után is aktÃvan részt vett a londoni magyar kulturális életben a British-Hungarian Fellowship elnökeként, de tartott elÅ‘adást a Szepsi Csombor Körben, a Hollandiai Mikes Kelemen Körben is. A hatvanas évek közepén magyarországi kapcsolatai is rendezÅ‘dtek, a pártállam nem engedhette meg magának azt a fényűzést, hogy a magyar kultúra egyik fontos propagátorát távol tartsa Magyarországtól.
Cushing a legnagyobb érdemeket műfordÃtóként szerezte. Alapos részletmegfigyelÅ‘ képességét, mikrofilológiai szakszerűségét e téren is kamatoztatta. Lassan, körültekintÅ‘en fordÃtott, mindent elkövetett, hogy obskurus tájszavak, szokatlan nyelvi fordulatok legjobb angol megfelelÅ‘jét megtalálja. Magyar Ãró nem is álmodhatott volna lelkiismeretesebb fordÃtóról. FordÃtói munkássága Illyés Gyula látogatása után kezdÅ‘dött 1963-ban. Mivel a Puszták népét a XX. századi magyar irodalom kiemelkedÅ‘ alkotásának tekintette, megszerezte Illyés beleegyezését és lefordÃtotta (People of the Puszta, 1967). Ezt követte Illyés átdolgozott PetÅ‘fi-életrajza (PetÅ‘fi, 1973), majd bÅ‘ válogatás PetÅ‘fi prózai munkáiból (Rebel or Revolutionary. Szerk. Köpeczi Béla., 1974), illetve Ady publicisztikájából (Te Explosive Country. Szerk. Vezér Erzsébet, 1977).
A jeles brit drámaÃró, Tom Stoppard Cushing nyersfordÃtása alapján vitte szÃnre Molnár Ferenc már korábban is angolra fordÃtott szÃndarabját (Játék a kastélyban; Rough Crossing, 1984). Cushing a régi magyar irodalomból is gyakran fordÃtott, legjelentÅ‘sebb fordÃtásai az Old Hungarian Reader (Szerk. Klaniczay Tibor, 1985) cÃmű kötetben találhatók. Móricz Zsigmond-szeretetét illusztrálja novellaválogatása (Seven Pennies, 1988). Gárdonyi Egri csillagokjának fordÃtása közben kapóra jött alapos török nyelvtudása is (Eclipse of the Crescent Moon, 1991), jegyzetei megérdemelnék, hogy a magyar népszerű kiadásokba is bekerüljenek. Még két regény fordÃtását sikerült befejeznie halála elÅ‘tt (Rokonok, SzÃnek és évek). Tudomásunk szerint mindkét regény a Corvina Kiadónál van, s a közeljövÅ‘ben megjelenik.
FordÃtói munkássága vetekszik Jókai fordÃtójának, R. Nisbet Bainnek a termékenységével. Bain kiadói utasÃtásra számos szabadosságot követett el a Jókai-regényekkel, Cushing viszont mindig megbÃzható és alapos.
Cushing a szó legszorosabb értelmében régimódi tudós volt, rara avis a mai világban, amikor a divatos elméletek majmolása, a labilis konstrukciók bálványozása, a felületes anyaggyűjtés rossz szokása elharapódzott. Ha nevéhez talán nem is fűzÅ‘dnek látványos rendszerezések, mindezekért bÅ‘ségesen kárpótolja az olvasót filológiai apparátusának százszázalékosan megbÃzható volta, az idÅ‘igényes részletkutatások mintaszerű elvégzése, és a szolid alapokon álló következtetései. A Times névtelen nekrológÃrója szerint (1996. április 17.) egy kihalófélben lévÅ‘ tÃpus, "a különc angol agglegény tudor" egyik utolsó képviselÅ‘je volt, "mintha egy viktoriánus regénybÅ‘l" lépett volna elénk. Tudományos munkássága persze távolról sem volt különcködÅ‘, a kÃvülálló szemével újra felfedezte a magyar irodalmat.
Néhány hosszabb dolgozata megérdemli, hogy eredményeire utaljunk. Újrainterpretálta a magyar felvilágosodást (The birth of national literature in Hungary, 1960), majd megvizsgálta a magyar irodalomkritika sajátosságait (Problems of Hungarian literary criticism, 1962), s kimutatta, hogy milyen sokoldalúan termékeny volt a sokak által stagnálónak vélt XVIII. századi irodalmi élet (Books and Readers in 18th-century Hungary, 1969), kiegyensúlyozott portrét készÃtett Bajza József kritikai munkásságáról (1958). Eredeti módon elemezte PetÅ‘fi Ãrói magatartását (The irreverence of PetÅ‘fi, 1974). Teljesen eredeti és a hazai szakirodalomban ismeretlen az úgynevezett alba-dalokkal kapcsolatos kutatása (EOS: an inquiry into the theme of lovers' meetings and partings at dawn in poetry. Ed. by A. T. Hatto, 1965). Számos tanulmányában az angol-magyar kulturális kapcsolatokat tekintette át (például The cultural scene in Hungary - yesterday, 1984). Egyik nagyobb vállalkozásában a XVIII. századi önéletÃrást készült feldolgozni, számos részletet publikált is e témában. Alaposan foglalkozott Babits klasszikus műveltségével, a Nyugat szerepével az irodalmi életben. FordÃtásaihoz általában kiváló tanulmányokat csatolt.
Nyelvészeti érdeklÅ‘dése késztette, hogy Hajdú Péter könyvét átdolgozza az angol közönségnek (Finno-Ugrian languages and peoples, 1975), s úttörÅ‘ módon elemzett egy morfológiailag különleges szerkezetet ("mehetnékem van/volt"; The desiderative in Hungarian, 1963). Elsonek mutatta be az angoloknak Ãrt két legkorábbi magyar nyelvkönyvet, rámutatva a szerzÅ‘k, Csink János és Wékey Zsigmond szemléleti sajátosságaira (The two earliest Hungarian grammars for English students, 1977). Elemezte az obiugor medvekultuszt (1977) és az obiugor hÅ‘sénekek hagyományát (1980).
Mesteri szinten művelte az angol miniesszé műfaját, melyben két-három mondattal kell jellemezni, sokszor jelentÅ‘s Ãrókat is, anélkül, hogy az életmű arányai felborulnának a kézikönyvekben. Az emlÃtett, és más dolgozatai megérdemelnék, hogy kötetbe gyűjtve megjelenjenek magyarul és/vagy angolul, hiszen tudományos értékükhöz kétség nem férhet, emellett maradandó emléket állÃtana a szakma egyik mesterének.
Cushing professzor halálával súlyos veszteség érte a diszciplÃnát; a magyar irodalom avatott szakértÅ‘je és termékeny fordÃtója volt. Munkássága a magyar nyelvtudomány és a finnugor folklór területére is kiterjedt.
1923. február 17-én született egy tengerparti kisvárosban, a norfolk grófságbeli Sheringhamben. A nagyhÃrű Manchester Grammar Schoolban kitüntetéssel végezte középiskolai tanulmányait és 1942-ben ösztöndÃjjal került a Cambridge-i Egyetem Emmanuel College-ába, ahol klasszika-filológiát hallgatott. A háború alatt behÃvták katonának, és Special Operation Executive keretében nyelveket tanult, többek között itt ismerkedett meg a magyar nyelvvel is. A magyar irodalomból az elsÅ‘ ÃzelÃtÅ‘t Földes Jolán regényének (A halászó macska utcája, 1936) angol fordÃtása nyújtotta; még középiskolás korában keltette fel figyelmét az Angliában is népszerű regény szülÅ‘városa egyik könyvkereskedésének kirakatában.
Cambridge-i tanulmányait csak a háború után fejezte be 1947-ben, és mivel érdeklÅ‘dése egyre inkább a magyar irodalom felé fordult, doktoranduszként a londoni egyetem Szláv- és Kelet-Európai Intézetébe iratkozott be, ahol magyar nyelvet és irodalmat is oktattak 1937 óta. Tanárai közé tartozott a történész Iványi-Grünwald Béla (1902-1965) és a nyelvész Ullmann István (1914-1976), a romanisztika késÅ‘bbi oxfordi szaktekintélye. Tanulmányait az Eötvös Collegiumban folytatta Pais DezsÅ‘ és Horváth János irányÃtása mellett. Irodalomszemléletét Horváth János döntÅ‘en befolyásolta. Kutatásait nem fejezhette be a hidegháborús hisztéria következtében, mint "imperialista ügynököt" kiutasÃtották az országból, még tudományos jegyzeteit is elkobozták a kommunista hatóságok, Londonban mindent elölrÅ‘l kellett kezdenie. Disszertációját (Széchenyi, Kossuth and national classicism in Hungarian literature), melyben a nemzeti klasszicizmus kialakulásának körülményeit vizsgálta, 1952-ben védte meg. Ez a disszertáció volt a negyedik hungarológiai értekezés, mely angol egyetemen készült. (Az elsÅ‘t, a magyar és skót népballadák komparatisztikai vizsgálatát 1927-ben védte meg Egger Mária, akinek további munkásságáról nincsen adatunk.)
1953-ban kinevezték rendes tanárnak (lecturer), s ezzel Cushing lett a magyar nyelv és irodalom elsÅ‘ angol egyetemi elÅ‘adója nemcsak a londoni egyetemen, de egész Angliában. Az egyetemi magyaroktatás helyzete marginális jelentÅ‘ségű volt Angliában mindaddig, amÃg az 1956-os forradalom minden Magyarországra vonatkozó ismeretet az érdeklÅ‘dés homlokterébe nem állÃtott. Angliába mintegy ötszáz egyetemi hallgató érkezett, ezek elhelyezésérÅ‘l az Angliai Egyetemek Rektori Tanácsa egy testületének ad hoc albizottsága gondoskodott. Mivel a menekült diákok nagy része sem angolul nem tudott, sem tanulmányait igazoló indexszel nem rendelkezett, ezért Dr. Cushingot bÃzták meg a felvételi vizsgát megelozÅ‘ szűrÅ‘vizsgálatok lebonyolÃtásával. Cushing alapos ismeretei a magyar egyetemi viszonyokról rendkÃvül hasznosnak bizonyultak; évekig intézte a diákok ügyes-bajos dolgait.
Élete hátralévÅ‘ részét szorgalmas munkával töltötte: tanÃtott, fordÃtott, elÅ‘adásokat tartott. Egyetlen egyszer távozott az IntézetbÅ‘l hosszabb tanulmányi szabadságra 1983-ban, mikor is e sorok Ãrója helyettesÃtette. 1967-ben kinevezték docensnek és 55 éves korában, 1978-ban professzornak. Székfoglalóját 1979. december 11-én tartotta Móricz Zsigmondról. Az 1979/1980-as tanévben o látta el az Intézet ügyvezetÅ‘ igazgatói teendÅ‘it. 1986-ban nyugalomba vonult, és hamarosan megkapta az emeritus professzori cÃmet. Ez után is aktÃvan részt vett a londoni magyar kulturális életben a British-Hungarian Fellowship elnökeként, de tartott elÅ‘adást a Szepsi Csombor Körben, a Hollandiai Mikes Kelemen Körben is. A hatvanas évek közepén magyarországi kapcsolatai is rendezÅ‘dtek, a pártállam nem engedhette meg magának azt a fényűzést, hogy a magyar kultúra egyik fontos propagátorát távol tartsa Magyarországtól.
Cushing a legnagyobb érdemeket műfordÃtóként szerezte. Alapos részletmegfigyelÅ‘ képességét, mikrofilológiai szakszerűségét e téren is kamatoztatta. Lassan, körültekintÅ‘en fordÃtott, mindent elkövetett, hogy obskurus tájszavak, szokatlan nyelvi fordulatok legjobb angol megfelelÅ‘jét megtalálja. Magyar Ãró nem is álmodhatott volna lelkiismeretesebb fordÃtóról. FordÃtói munkássága Illyés Gyula látogatása után kezdÅ‘dött 1963-ban. Mivel a Puszták népét a XX. századi magyar irodalom kiemelkedÅ‘ alkotásának tekintette, megszerezte Illyés beleegyezését és lefordÃtotta (People of the Puszta, 1967). Ezt követte Illyés átdolgozott PetÅ‘fi-életrajza (PetÅ‘fi, 1973), majd bÅ‘ válogatás PetÅ‘fi prózai munkáiból (Rebel or Revolutionary. Szerk. Köpeczi Béla., 1974), illetve Ady publicisztikájából (Te Explosive Country. Szerk. Vezér Erzsébet, 1977).
A jeles brit drámaÃró, Tom Stoppard Cushing nyersfordÃtása alapján vitte szÃnre Molnár Ferenc már korábban is angolra fordÃtott szÃndarabját (Játék a kastélyban; Rough Crossing, 1984). Cushing a régi magyar irodalomból is gyakran fordÃtott, legjelentÅ‘sebb fordÃtásai az Old Hungarian Reader (Szerk. Klaniczay Tibor, 1985) cÃmű kötetben találhatók. Móricz Zsigmond-szeretetét illusztrálja novellaválogatása (Seven Pennies, 1988). Gárdonyi Egri csillagokjának fordÃtása közben kapóra jött alapos török nyelvtudása is (Eclipse of the Crescent Moon, 1991), jegyzetei megérdemelnék, hogy a magyar népszerű kiadásokba is bekerüljenek. Még két regény fordÃtását sikerült befejeznie halála elÅ‘tt (Rokonok, SzÃnek és évek). Tudomásunk szerint mindkét regény a Corvina Kiadónál van, s a közeljövÅ‘ben megjelenik.
FordÃtói munkássága vetekszik Jókai fordÃtójának, R. Nisbet Bainnek a termékenységével. Bain kiadói utasÃtásra számos szabadosságot követett el a Jókai-regényekkel, Cushing viszont mindig megbÃzható és alapos.
Cushing a szó legszorosabb értelmében régimódi tudós volt, rara avis a mai világban, amikor a divatos elméletek majmolása, a labilis konstrukciók bálványozása, a felületes anyaggyűjtés rossz szokása elharapódzott. Ha nevéhez talán nem is fűzÅ‘dnek látványos rendszerezések, mindezekért bÅ‘ségesen kárpótolja az olvasót filológiai apparátusának százszázalékosan megbÃzható volta, az idÅ‘igényes részletkutatások mintaszerű elvégzése, és a szolid alapokon álló következtetései. A Times névtelen nekrológÃrója szerint (1996. április 17.) egy kihalófélben lévÅ‘ tÃpus, "a különc angol agglegény tudor" egyik utolsó képviselÅ‘je volt, "mintha egy viktoriánus regénybÅ‘l" lépett volna elénk. Tudományos munkássága persze távolról sem volt különcködÅ‘, a kÃvülálló szemével újra felfedezte a magyar irodalmat.
Néhány hosszabb dolgozata megérdemli, hogy eredményeire utaljunk. Újrainterpretálta a magyar felvilágosodást (The birth of national literature in Hungary, 1960), majd megvizsgálta a magyar irodalomkritika sajátosságait (Problems of Hungarian literary criticism, 1962), s kimutatta, hogy milyen sokoldalúan termékeny volt a sokak által stagnálónak vélt XVIII. századi irodalmi élet (Books and Readers in 18th-century Hungary, 1969), kiegyensúlyozott portrét készÃtett Bajza József kritikai munkásságáról (1958). Eredeti módon elemezte PetÅ‘fi Ãrói magatartását (The irreverence of PetÅ‘fi, 1974). Teljesen eredeti és a hazai szakirodalomban ismeretlen az úgynevezett alba-dalokkal kapcsolatos kutatása (EOS: an inquiry into the theme of lovers' meetings and partings at dawn in poetry. Ed. by A. T. Hatto, 1965). Számos tanulmányában az angol-magyar kulturális kapcsolatokat tekintette át (például The cultural scene in Hungary - yesterday, 1984). Egyik nagyobb vállalkozásában a XVIII. századi önéletÃrást készült feldolgozni, számos részletet publikált is e témában. Alaposan foglalkozott Babits klasszikus műveltségével, a Nyugat szerepével az irodalmi életben. FordÃtásaihoz általában kiváló tanulmányokat csatolt.
Nyelvészeti érdeklÅ‘dése késztette, hogy Hajdú Péter könyvét átdolgozza az angol közönségnek (Finno-Ugrian languages and peoples, 1975), s úttörÅ‘ módon elemzett egy morfológiailag különleges szerkezetet ("mehetnékem van/volt"; The desiderative in Hungarian, 1963). Elsonek mutatta be az angoloknak Ãrt két legkorábbi magyar nyelvkönyvet, rámutatva a szerzÅ‘k, Csink János és Wékey Zsigmond szemléleti sajátosságaira (The two earliest Hungarian grammars for English students, 1977). Elemezte az obiugor medvekultuszt (1977) és az obiugor hÅ‘sénekek hagyományát (1980).
Mesteri szinten művelte az angol miniesszé műfaját, melyben két-három mondattal kell jellemezni, sokszor jelentÅ‘s Ãrókat is, anélkül, hogy az életmű arányai felborulnának a kézikönyvekben. Az emlÃtett, és más dolgozatai megérdemelnék, hogy kötetbe gyűjtve megjelenjenek magyarul és/vagy angolul, hiszen tudományos értékükhöz kétség nem férhet, emellett maradandó emléket állÃtana a szakma egyik mesterének.
Czigány Lóránt